Az én valóságom

ceee73f291f512bad2a6139054b92ede.png

Új világot élünk és ez a világ már soha nem lesz olyan, mint régen. Dönthetünk úgy, hogy erről nem veszünk tudomást és álomvilágba ringatjuk magunkat, várjuk, hogy teljenek a hetek, hónapok, az egész élet. Én a magam részéről azt a döntést hoztam meg, hogy akkor ebből az új valóságból fogom kihozni a legjobbat. Nem várok, hanem itt és most újragondolom az életem, a mindennapjaim. Elfogadom, hogy ez az időszak maximális alkalmazkodóképességet igényel tőlem és rugalmasan kell hozzáállnom minden kihíváshoz. Nem arra figyelek, hogy mit vesz el tőlem ez az időszak, hogyan lehetetlenít el, hanem arra, hogy mit tud adni nekem ez a helyzet. Mit tanulok belőle, milyen rejtett vagy nem ismert képességeimet hozza a felszínre, hogyan formál ki belőlem egy új, teherbíróbb, rugalmasabb és elfogadóbb embert. Csak előre tekintek, csak a lehetőségekre fókuszálok, csak a fejlődni hajlandó emberek társaságát keresem. Kizárom azt, ami le akar húzni, ami elszomorít, elkedvetlenít. Olyan dolgokra nyílik így alkalom, ami eddig időhiány miatt kimaradt. Olyan új megközelítések formálódnak ki, amire soha nem gondoltam és mindezt az alakulást érdeklődéssel figyelem. Figyelek, átengedem, átszűröm magamon és ezzel a tapasztalattal haladok tovább az utamon

Így alakult át ez az oldal is. Így változik körülöttem a munka világa is. Ha nem megy személyesen, akkor majd megy online. Ha nem megy beltéren, akkor majd megy kültéren. A képességfejlesztés helyett fontosabb a mentális támogatás, a közösség megtartó, inspiráló és információáramoltató szerepe. Az én helyett a mi, a hogyan érjem el magamnak helyett a hogyan segíthetek másoknak, hogyan tehetem könnyebbé mások életét kérdése. Hogyan maradhat meg az élet és a hivatás örömforrásnak, élvezetnek, kiteljesedésnek. Mi marad egyáltalán, ha ez elvész?

Már nem ígérek eredményeket, hanem csak engedem, hogy aki szeretné, megtapasztalhassa, hogy lehet másként is. Lehet más módon is. Folyamatos erőfeszítés helyett lehet könnyedén is, ítélkezés helyett lehet minősítésmentesen, elfogadóan. Hogy van lehetőség választani, hogy mindig a mi döntésünk, hogy mire helyezzük a figyelmünket és milyen valóságot választunk ki magunknak. Az én valóságom a természet szépsége, a csend és az egyszerűség ereje, a barátok, a közösség megtartása, a megengedés szabadsága.

Ezt a szemléletet nyújtom másoknak is. Azt érzékelem, hogy egyre többen keresnek valamit, valamilyen rég elfelejtett, elrejtett érzést. Hiányzik a belső mérce, a belső stabilitás. Itt az idő most ebbe beleállni és megteremteni új önmagunkat. Dönthetünk önként is erről, de meg is várhatjuk, amíg a külvilág esetleg kikényszeríti tőlünk.

Minden egyes nap alkalmas arra, hogy megtegyük az első lépéseket egy élhetőbb, emberibb, igazabb és nemesebb élet felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://valtozasokszarnyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1316473772

VÁLTOZÁSOK SZÁRNYÁN

Támogatási lehetőség

Szerzői jogvédelem

A blog teljes tartama szerzői jogvédelem alatt áll, a tartalmak utánközlése csak a szerző, Sóvágó Ilona Rita engedélyével lehetséges.

Friss topikok

süti beállítások módosítása